Címlap Szakemberek
EGYÜTT A DAGANATOS GYERMEKEKKÉRT ALAPÍTVÁNY - A LAPPFÖLDI TÉLAPÓNÁL PDF Nyomtatás E-mail

 

 

Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány támogatásával 25,már gyógyult gyermek járt a lappföldi Télapónál december 3-5 között.

Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány támogatásával 25, már gyógyult gyermek járt a lappföldi Télapónál december 3-5 között.
A kristálytiszta hegyi patakokkal szabdalt finn Lappföld a világ egyik legérintetlenebb területe.
Az erdő borította vidéket novembertől május elejéig friss hó fedi.
Mikor megérkeztünk december 3-án, bennünket is gyönyörű havas táj fogadott. Roveniemi több mint 2.200 kilométerre van Budapesttől, a Sarkkörön fekszik. Innen már csak az Arktisz felé lehet menni.
Másnap, december 4-én, reggeli után indultunk a Mikuláshoz. Itt találkoztunk egy kicsit álmos és morcos Mikulással, de mi megpróbáltuk jókedvre deríteni.
Innen a Husky-farmra mentünk, ahol a vastagprémű, kékszemű kutyák már távolról üdvözöltek bennünket. Csodálatos szánkózás vette kezdetét a hóval borított fenyveserdőben. A Husky-farmon ebédeltünk egy igazi finn faházban.
Késő délután értünk vissza a szállodába, ahol még fáradhatatlanul játszottunk késő estig.
Harmadik nap, december 5-én megnéztük az Arktikum múzeumot, ahol megtudhattuk, hogy hogyan is élnek északon az emberek, megismerkedhettünk kultúrájukkal, szokásaikkal, hagyományaikkal.
Csodálatos három napot tültöttünk Lappföldön!
Norbi szavaival fejezem be, aki azt mondta hazafelé a repülőtéren, hogy ő a Télapótól csak egyet kérne: négy kezet és azért, mert akkor többet segíthetne, mert négy kézzel többet bírna.
Az Önök segítségével valósult meg 25 gyermek álma! Nagyon köszönjük!

 
Üzemeltető:HQNet Kft
Ecotor garázskapu Garázskapu

alapítvány,alapítványok,játszóház alapítvány,sote,játszóház tűzoltó utca,együtt,daganat,daganatos gyermekekért alapítvány,országos,szövetség a daganatos és leukémiásgyermekekért,tumor leukémiás gyermekekért alapítvány,játszóház,ronald mcdonald gyermeksegély alapítvány,peremartoni krisztina,játszóház tűzoltó utcai gyermekklinika,leukémiás és daganatos gyermekek,www.sotejatszohaz.hu
játszóház beteg gyermekek,kórházi ápolás,gondoskodás,folamatos ápolás,játszóház alapítvány adószám,rendelkező nyilatkozat,Együtt a Daganatos Gyermekekért Kiemelten Közhasznú Alapítvány,Orvosi  műszerek és eszközök,Családsegítő program,Anyagi támogatás, Családlátogató nővérek,Darvas Mónika és Gaál Anna,Mama-lakások, Személyszállító autó működtetése,Szabadidős programjaink,Rehabilitációs programjaink,Alkotó délutánok,A foglalkozások célja kettős: lekötni a gyermekek figyelmét és lehetőség szerint fejleszteni képességeiket.Segítő füzetek,Segítek, hogy gyógyulj !,Játszóház, Játszóház alapítvány,Tájékoztató dagantos gyermekek szülei részére.,Gyere velem tornázni !Takácsné Stalter Judit - elnök,A Magyar Gyermekonkológiai Hálózat,2005. augusztus 25-én megalakult az Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért egyesület.A Magyar Gyermekonkológai Hálózat gyógyító központjaiban zajló fejlesztések kiegészítő finanszírozásaA rákbeteg gyermekek gyógyulásához és a gyógyult gyermekek társadalmi visszailleszkedéséhez szükséges esélyegyenlőség biztosítása.Egészségügyi képzés, továbbképzés és felvilágosítás.A gyógyulást elősegítő kiadványok szerkesztése, gyermekprogramok szervezése.
A szövetségi tagok együttműködésének koordinálása.A Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítványt 1990 márciusában jegyezte be a bíróságAz Országos Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Intézet a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II.Gyermekgyógyászati Klinikája és Csizmadia Tamás alapították.Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért Az Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Szende Béla egyetemi tanár, alelnöke Dr. Schuler Dezső Az játszóház Alapítvány célja a daganatos vagy leukémiásgyermekek gyógyításának, ill. azok feltételeinek, valamint e gyermekek kórházi környezetének, a kezelés ideje alatt a szülői kórházi (kórház melletti) tartózkodásának és a gyermekek kórházba szállításának elősegítése. További feladata a kezelés alatt- és után a kórházi- és üdülőhelyen, táborban történő rehabilitáció, a gyermekeknek kulturális szórakozás lehetőségek biztosítása. A klinikával szemben lévő épületben a brit Leukémiás Gyermekekért Alapítvány (Clic) által játszóház Alapítványunknak adományozott hat 47m2-es garzonlakást tart fenn Az Alapítvány hozzájárul a bakonyszűcsi Rehabilitációs Otthon fenntartásához.Az adományozás módja,A játszóház lapítványunk az adományokat magánszemélyektől, jogi személyektől és az adóból felajánlott 1%-os összegekből kapja Az Alapítvány küldetése
A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány 1994 óta segít magyar családokon, akiknek súlyosan beteg gyermeke elhúzódó, és az otthontól távol eső kórházi kezelésen esik át.
Jótékony kezek munkája - a budapesti Ronald HázA budapesti Ronald Ház 1999. őszétől áll a vidéki beteg gyermekek és családjaik rendelkezésére - kezdetben 7 apartmannal, majd a 2001-ben elvégzett bővítést követően immár 20 apartmannal. Ez a Ház volt a világon a kétszázadik, Közép-Kelet-Európában pedig az első Ronald Ház. Miskolcon épült a második hazai - a világon a 240. - Ronald Ház 2004-ben, itt 12 apartman várja a családokat.
A Ronald Ház igazi béke szigete, a gyerekek itt a betegségükről megfeledkezve A miskolci Ronald McDonald Ház 2004-ben nyitotta kapuit A McDonald's étteremlánc által 2003-ban szervezett jótékonysági rendezvényekből befolyt rekordösszegű támogatásoknak köszönhetően 2004. őszén a miskolci Gyermek Egészségügyi Központ területén nyitotta kapuit a második magyarországi apartmanház.Adománygyűjtő tevékenységünkhöz a perselyeken kívül számos módon hozzájárulhat,Adója 1%-nak felajánlásával,Tárgyi adományt, elsősorban könyvet, játékot, elektronikai berendezéseket is szívesen fogad az alapítvány.játszóház

Hirdetés