Címlap
A betegek ajánlását idén is várja<br> az Astellas-díj – Az év Orvosa pályázat!

Egy hónappal ezelőtt indult útjára a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) és az Astellas Pharma közös gondozásában ötödszörre meghirdetett Jubileumi Astellas-díj - Az Év Orvosa 2011 pályázat.

A sokak számára csak Év Orvosa pályázatként ismert, nemes megmérettetés legfőbb célja, hogy a nagyszerű emberi és orvosi teljesítmények, valamint a példaértékű orvos-beteg kapcsolatok felkutatása és bemutatása által az orvosok és az orvosi hivatás társadalmi megbecsülését tudatosan erősítse. A pályázat minden esztendőben lehetőséget biztosít arra, hogy az egykori és jelenlegi betegek a kiemelkedő emberi és orvosi teljesítményeket saját történeteiken keresztül bemutassák, s ezzel orvosuk jelölését kezdeményezzék.

Az elmúlt hetekben máris szép számmal érkeztek történetek. Most is úgy tapasztaljuk, hogy a betegeket leginkább a hála és a köszönet vezérli, amikor saját kezelésük, gyógyulásuk történetét megírják és beküldik. Négy esztendő alatt több mint ezer ilyen történetből 500-nál is több nagyszerű orvost ismerhettünk meg, akiknek mindennapjai a helytállásról, a reményről, az emberiességről szólnak.

Ők azok, akik a gyógyítást hivatásként élik meg, akik nap mint nap hősiesen és emberséggel állnak helyt a betegséggel küzdő páciensek mellett. Gondoskodásuk, odafigyelésük, bíztató szavaik a kezelés hosszú óráit, napjait, hónapjait sokak számára elviselhetőbbé, reménytelibbé teszik. Megérdemlik, hogy odafigyeljünk rájuk, hogy munkájukat, orvosi és emberi teljesítményüket időről-időre elismerjük!

A betegeket és hozzátartozóikat arra kérjük, írják meg és küldjék be saját történeteiket! Adjanak esélyt kezelőorvosuknak, hogy mindennapi munkáját, emberségét minél többen megismerhessük! A saját történet beküldésével kezelőorvosuk a 2011-es Jubileumi Astellas-díj és az elismeréssel járó pénzjutalom várományosává válhat!

Részletes pályázati információ a www.astellasazorvosokert.hu weboldalon.

Történet beküldése e-mailen: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Beküldés online felületen: www.astellasazorvosokert.hu/orvosajanlo

Beküldési határidő: 2011. november 30.

 

 

További információ:

Morva Gábor pályázati programvezető

Tel.: (1) 9200 620, Fax: (1) 9200 621, Mobil: 06 30 330 3000

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 
Üzemeltető:HQNet Kft
Ecotor garázskapu Garázskapu

alapítvány,alapítványok,játszóház alapítvány,sote,játszóház tűzoltó utca,együtt,daganat,daganatos gyermekekért alapítvány,országos,szövetség a daganatos és leukémiásgyermekekért,tumor leukémiás gyermekekért alapítvány,játszóház,ronald mcdonald gyermeksegély alapítvány,peremartoni krisztina,játszóház tűzoltó utcai gyermekklinika,leukémiás és daganatos gyermekek,www.sotejatszohaz.hu
játszóház beteg gyermekek,kórházi ápolás,gondoskodás,folamatos ápolás,játszóház alapítvány adószám,rendelkező nyilatkozat,Együtt a Daganatos Gyermekekért Kiemelten Közhasznú Alapítvány,Orvosi  műszerek és eszközök,Családsegítő program,Anyagi támogatás, Családlátogató nővérek,Darvas Mónika és Gaál Anna,Mama-lakások, Személyszállító autó működtetése,Szabadidős programjaink,Rehabilitációs programjaink,Alkotó délutánok,A foglalkozások célja kettős: lekötni a gyermekek figyelmét és lehetőség szerint fejleszteni képességeiket.Segítő füzetek,Segítek, hogy gyógyulj !,Játszóház, Játszóház alapítvány,Tájékoztató dagantos gyermekek szülei részére.,Gyere velem tornázni !Takácsné Stalter Judit - elnök,A Magyar Gyermekonkológiai Hálózat,2005. augusztus 25-én megalakult az Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért egyesület.A Magyar Gyermekonkológai Hálózat gyógyító központjaiban zajló fejlesztések kiegészítő finanszírozásaA rákbeteg gyermekek gyógyulásához és a gyógyult gyermekek társadalmi visszailleszkedéséhez szükséges esélyegyenlőség biztosítása.Egészségügyi képzés, továbbképzés és felvilágosítás.A gyógyulást elősegítő kiadványok szerkesztése, gyermekprogramok szervezése.
A szövetségi tagok együttműködésének koordinálása.A Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítványt 1990 márciusában jegyezte be a bíróságAz Országos Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Intézet a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II.Gyermekgyógyászati Klinikája és Csizmadia Tamás alapították.Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért Az Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Szende Béla egyetemi tanár, alelnöke Dr. Schuler Dezső Az játszóház Alapítvány célja a daganatos vagy leukémiásgyermekek gyógyításának, ill. azok feltételeinek, valamint e gyermekek kórházi környezetének, a kezelés ideje alatt a szülői kórházi (kórház melletti) tartózkodásának és a gyermekek kórházba szállításának elősegítése. További feladata a kezelés alatt- és után a kórházi- és üdülőhelyen, táborban történő rehabilitáció, a gyermekeknek kulturális szórakozás lehetőségek biztosítása. A klinikával szemben lévő épületben a brit Leukémiás Gyermekekért Alapítvány (Clic) által játszóház Alapítványunknak adományozott hat 47m2-es garzonlakást tart fenn Az Alapítvány hozzájárul a bakonyszűcsi Rehabilitációs Otthon fenntartásához.Az adományozás módja,A játszóház lapítványunk az adományokat magánszemélyektől, jogi személyektől és az adóból felajánlott 1%-os összegekből kapja Az Alapítvány küldetése
A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány 1994 óta segít magyar családokon, akiknek súlyosan beteg gyermeke elhúzódó, és az otthontól távol eső kórházi kezelésen esik át.
Jótékony kezek munkája - a budapesti Ronald HázA budapesti Ronald Ház 1999. őszétől áll a vidéki beteg gyermekek és családjaik rendelkezésére - kezdetben 7 apartmannal, majd a 2001-ben elvégzett bővítést követően immár 20 apartmannal. Ez a Ház volt a világon a kétszázadik, Közép-Kelet-Európában pedig az első Ronald Ház. Miskolcon épült a második hazai - a világon a 240. - Ronald Ház 2004-ben, itt 12 apartman várja a családokat.
A Ronald Ház igazi béke szigete, a gyerekek itt a betegségükről megfeledkezve A miskolci Ronald McDonald Ház 2004-ben nyitotta kapuit A McDonald's étteremlánc által 2003-ban szervezett jótékonysági rendezvényekből befolyt rekordösszegű támogatásoknak köszönhetően 2004. őszén a miskolci Gyermek Egészségügyi Központ területén nyitotta kapuit a második magyarországi apartmanház.Adománygyűjtő tevékenységünkhöz a perselyeken kívül számos módon hozzájárulhat,Adója 1%-nak felajánlásával,Tárgyi adományt, elsősorban könyvet, játékot, elektronikai berendezéseket is szívesen fogad az alapítvány.játszóház

Hirdetés